Főzzünk együtt nagyoknak

Zöldséges burgonya fasírt

fasirt 01Hozzávalók:

  • 1 zacskó serpenyős mix (Sprint)
  • 1,5 kg burgonya
  • 2 tojás (az egyik fehérjét tegyük félre kenegetni)
  • egy kanál vaj
  • bors
  • 2 dl fehérbor(ebből másfelet megiszunk főzés közben!)
  • 10 dkg ömlesztett füstölt sajt (camping)

Elkészítés:

Rakjunk fel kb. másfél kiló burgonyát főni sós vízben. Ha a burgonyát minél kisebb darabokra vágjuk, annál hamarabb megfő.
Egy zacskó serpenyős mixet tegyünk egy serpenyőbe, és kb. fél deci fehérborral egy csipet sóval és egy kanál vajjal pároljuk meg. Nem kell péppé főzni, jobb ha a zöldségek még "haraphatók".
Ha a burgonya megfőtt, törjük össze villával, keverjünk bele 2 tojást és 10 dkg füstölt ömlesztett sajtot (ha sótlannak találjuk még sózhatjuk). Eztán egy tepsiben sütőpapíron szépen egyengessük el a pürénket, a közepére rakjuk a lecsöpögtetett, megpárolt zöldségeket, majd a sütőpapírral fordítsuk rá a két szélét. Itt még javíthatunk a formán, aki elég ügyes az rögtön rétegezheti fordítgatás nélkül is.
Ha elkészült a töltött fasírt forma, megkenhetjük egy kis tojás fehérjével, hogy szebb színt kapjon, és már mehet is a sütőbe.(kb. 30 perc) Ha elkészült, óvatosan szeleteljük fel, és egy dekoratív, finom köretünk lesz a sült húsaink, de akár halak mellé is.

Smoothies Agrosprint
Bio Sprint Natura Agrosprint